Tor Salqvist virtuális naplója

1945. február 11-én a budai várat védő magyar alakulat, e modern Zrínyik gyűjtőtégelye kitörésével és heroikus halálával erkölcsi magasságokba emelkedett, ma mégis a hatmilliós hacacáré keretében kötelező őket vasvillás sátáni erőknek tekinteni. Nincs ez jól kéremszépen, ráadásul még a nemzeti radikálisoknak is néha-néha kényes ez a téma. A normalitáspárti népek mindig is megbecsülték hőseiket, pláne ha azok életükkel adóztak a hőn imádott nemzet oltárán. Egyedül az európai kultúrkör  felett uralgó kipás kapitalizmus kritizálja - bizonyos előre bebiflázott sablonok mentén - a vesztes oldalon elesett elődök kultuszának ápolását. A japánoknál ellenben még ma is hős egy kamikaze pilóta, de még Itáliában is lehet emlékműve a legutóbbi világégés olasz áldozatainak. Egyedül nálunk négyzetes szégyen - a szélsőliberális szennymédiumok szemtelenségének "hála" - a magyar halottak előtti főhajtás, s menő a Don-kanyar áldozatainak "megérdemelték, minek mentek oda!" felkiáltással történő pimasz pocskondiázása. Egyedül nálunk asszociálnak az aberráltvédők andalított alanyai "csúnyaszélsőségesekre" a magyar honvédő héroszok emberfeletti tettei hallatán... köszönjük retekklub, blikk, telavivkettő!

Bethlen Gábor, Thököly Imre, Zrínyi Ilona. Három hérosz, akik a kor kikiáltott sátánjával, a törökkel szövetkeztek a nagyobbnak ítélt veszély, a Habsburg megfékezése céljából. Az 1600-as években óriási reálpolitikusi érdemnek számított a török hódítók lanyhuló erejének meglátása, s a növekvő Habsburg-hegemónia iránt ácsingózó bécsiek sunyi sündörgésének felismerése, az osztrák iga ugyanis súlyosabbnak ígérkezett még a törökénél is. Ugyanezt ismerték fel a németekkel harcoló magyar alakulatok a '40-es években a szovjetekkel kapcsolatban. A nőerőszakolásban nagymenő sztálini szakaszok, a romboláshoz és ritkításhoz értő kommunihilisták a legbarbárabb előemberi őrjöngéshez értettek csak akkoriban, az értelem legapróbb lángja sem csillant meg látószervük szikrákat szóró hártyáiban. A kultúrnépnek számító némettel való kooperáció legalább akkora szükségszerűségnek számított tehát azokban a zavaros időkben, mint Thökölyék idejében a pogány törökkel kokettáló magyarságpárti magatartás. 1945. február 11-ének hősiességét talán legeslegjobban a Rákosi-korszak döbbenetindukáló gaztetteinek fényében lehet megérteni. Kitörő katonáink a kuláklistáktól, a koncepciós perektől, a kivégzésektől, a padlássöprésektől és a kopaszfejű héber manó személyi kultuszától próbálták meg védeni ezt az aprócskára zsugorított Hazát... sajnos sikertelenül. Aki ma február 11 ellen beszél, az bizony a Rákosi-Rosenfeld pereputty - liberális köntösbe bújt leszármazottainak - szószólója.

Triarii - Heldentod (Hősi halál)

Minden magyar családban akad bizonyára egy-egy olyan személy, aki átélte a doni katasztrófát, az ágaskodó hímtagú szovjet bohócok állati tombolását, vagy épp szibériai, kazah, azeri munkatáborokban töltötte élete jópár évét. Nagyapámat is elhurcoltál három évre Bakuba a vörös ökrök, ma mégis azt várnák el tőle a gusztospéterekhez és tamásgáspármiklósokhoz hasonlatos nyeszlett nyujorker nyikhajok, hogy kínzói pártját fogja, s megtagadja egykori bajtársait, honfitársait.  A madaras banda bódult jómadarai ráadásul megkövetelnék, hogy a táborban őt meggyógyító német orvost tömeggyilkosnak titulálja, s beérje meghurcolt magyar létére azzal a párszáz forintos kárpótlással, amit egykori szenvedéseiért kap. (Egy másik népcsoport persze ezerszer ennyi zsetont zsebel zsibongó zsurnalisztahadának "hála".) Február 11 bizony valahol nemcsak a kitörők, hanem a háborúban megölt, elhurcolt, vagy megkínzott magyar milliók emléknapja is... ezért oly szomorú, hogy ennyire mostohán kezelik ezt a napot.

A várva-várt kormányváltásnak szemléletváltással is kell járnia, különben értelmetlen Bajnait lecserélni egy újabb bohócbábura. Sajnos a becsület napjának Hazáért halt hősei egyik párt számára sem kívánatosak, s mindenféle alpári jelzőkkel pocskondiázzák mártíromságukat a megfelelési kényszerben kínlódó, "mani" miatt majomkodó zsetoncentrikus körök. Az eljövendő hozzáállásbeli átalakulás másnapján talán végre helyükre kerülnek majd történelmünk szereplői, s szovjet emlékművek helyett is inkább magyar hősökre emlékező szobrok és obeliszkek fogják fokozni városaink szépségét. Erősen hiszem, hogy nincs már oly messze ezen szebb kor hajnala...

Mivel az utazás okozta megaméretű megviseltség mérséklődni kezd testemben és a letűnt évezredek heroizmust sugárzó esszenciái is leüllepedni látszanak lelkem legeslegmélyebb zegzugaiban, belekezdek ebbe a salqvistiánus szösszenetbe. Középkori környezetben elterjedt szokásnak számított a műveltebb emberek köreiben az a példaértékű gyakorlat, hogy az izgága ifjoncokat huszonéves koruk derekán világot látni küldték szüleik, tanítóik, vagy épp egyházi feletteseik. Ez a tanulmányi teratúra akkoriban "grand tour" néven futott a titulatúratukmáló ismeretlennek hála, s általában az antik világ legfontosabb városait - Athént, Rómát, Konstantinápolyt, esetleg Jeruzsálemet - vette célpontba. Az én grand tourom Rómába vezetett, s mint azt bizonyára kitalálta már a kedves olvasó, most egy rendkívüli, magánéleti bejegyzés fogja színesíteni blogom hasábjait. Akinek mindössze az ideológiai, politikai, vagy neadjisten a filozófiai fejtegetéseimhez fűlik a foga, az se szaladjon azonban bánatában világgá, mert soraim bővelkedni fognak a hagyományos bejegyzéseim sugározta hitvallás elemeiben (hagyománytisztelet, antiliberalizmus, antimultikulturalizmus) is, lévén számos megtapasztalt példán keresztül fogom bemutatni újfent az európai kultúrkör sírját ásó fonák korkór, a szélsőliberalizmus torz tobzódását. Menjünk azonban szépen sorjában...

1. nap: Evilági leledzésem negyedszázada tériszonnyal telt, még a tízemeletes erkélynek nevezett páholyszekciójából való letekintés is szédelgéssel telített émelygést váltott ki kisagyi nyúlványaim neuronokkal hálózott érzékelőiből. Ehhez képest a repülés remekbeszabott élménynek bizonyult (eleddig még sohasem ültem vasmadáron) mintha csak valamelyik efftizenvalahány szimulátor bájtokba bújtatott bája szabadult volna ki a monitoron túli művilág meséjéből. Leszállás után irány a Trastevere (az ókorban ez a kerület számított Róma legrosszabb környékének, ma többnyire villák és lugasok otthona), majd a szálláskeresés sikere után nem sokkal elütötte az óra az este tizenegyet...

Augustus császár híres szobra a Vatikán Múzeumban

2. nap: Szent Péter tér, Szent Péter Bazilika, XVI. Benedek miséje, majd Vatikán Múzeum. A pápát imádják a népek, a tízezer fős befogadóképességű kápolna közel teltházzal "üzemelt" a celebráció alatt, a szentatyát két-három perces üdvrivalgás fogadta bevonulása alkalmával. A soknyelvű mise Assisi Szent Ferencről és példaértékű életviteléről szólt a hallgatóság számára... nem úgy azonban a bolondos blikkbalekoknak. A pápa ugyanis a másfél órás szertartás utolsó egy-két percében megemlítette, hogy aznap szabadult fel az auschwitzi munkatábor. Erről - itthoni források által megerősítve - a honi kipakórságsújtott sajtó úgy tudósított, hogy a szentmise csak egy volt az évi többtucat hatmilliós holohacacáré sorában. Hitgyülinek hajlongó héberék tehát ismét hírt hamisítottak.

A Szent Péter tér

A Vatikán Múzeum négyzetesen gyönyörű, külön kiemelném a császárok csarnokát, ahol az imperátorok arcmása keltette idillt a márvány mesés mivolta emeli a szférák szuperlatívuszába. Az összes szakkönyvből, vagy tankönyvből ismert császárszobor eredetije visszaköszön az emberre, legyen szó akár - a Mussolini fotókról is ismert - "ávézó" Augustusról, a sasmadaras Claudiusról, a Herculesnek öltözött Commodusról, vagy épp Traianus (elnézést a dehonesztáló jelzőért az optimus princepstől) lenyalthajú márványfejéről. A Laokoón-szoborcsoport nem mindennapi látványt kelt két lépésről szemlélve, de persze meg kell említeni a középkor-koraújkor kombó keretében a Sixtus-kápolnát, vagy épp Raffaello festményeit is.

Viszik a menórát... jáááj... rásszízmuuus!

3. nap: Forum Romanum, Augustus és Iulius Caesar fórumai, Colosseum, palatinusi palotakomplexumok, Capitoliumi Múzeum és Circus Maximus. Legeslegjobban természetesen a Forum Romanumot vártam, azaz a régenvolt birodalom tulajdonképpeni középpontját a Vesta szentéllyel, a szenátus gyűléstermeként működő Curiával, a szadista bizánci basileus, Phokas oszlopával, valamint Septimius Severus diadalívével, hogy a többi antik templomromról ne is beszéljek. A Curia előtt - az áldást jelentő zivatarnak hála - közel egy órán keresztül egyedül kattintgathattam képkészítő masinám emlékmentő funkcióját aktivizáló ezüstös nyomógombját. Saját szememmel csodálhattam a fórumbejáratot jelentő, Via Sacra felett magasodó Titus diadalív turbóantiszemita részletét is, melyen modernejropéereket falfehérré varázsló egykorvolt hadiesemény bontakozik ki előttünk, a triumpháló legionáriusok tudniillik magukkal cipelik Rómába a héber nagytemplom menóráját.

A Forum Romanum

4. nap: Traianus fóruma és piaca, Caracalla thermái, Aurelianus fala, Laterán bazilika és a szent lépcsősor, Trevi kút. Kezdők kedvéért érdemes elmondanom, hogy a Laterán Róma déli részén található, s nem része a Vatikánnak. Itt misézik a pápa Szent Péter faoltáránál, ha épp kiruccan Tiberisen túli sasfészkéből. A szent lépcsősorról eleddig bevallom jómagam sem hallottam, holott különösen képzeletbeindító ereklye. Constantinus császár hozatta Rómába a IV. század elején, s a legenda szerint ezen a faépítményen járult Jézus Pilatus elé, amikoris a zsetonért zsongó népcsoport bevádolta.

Traianus oszlopa (rajta a dák hadjárat eseményei)

Rómában amúgy - kicsiny Hazánk lelketlenség uralta létsíkjával ellentétben - a központi ukáz értelmében sem számít égőnek a hagyományok és az olasz lét megélése. Olyannyira igaz ez a normalitáspárti álláspont, hogy még az amúgy általában töküresen kongó, bohóccal bohóckodó kajakemikáliakínáló konglomerátum is olasz különlegességekkel próbálja becsalogatni az inkább házias ízekre ácsingózó éhes bendőket. Itáliában a szorgos gazdákat sem nézik le kipásék, az összes boltban kizárólag olasz gyümölcs, olasz ivólé és olasz tészták kaphatók. Az egyik üzletben ugyan akadt volna Rauch gyümölcslé is, azonban míg az átlag talján narancsitóka másfél litere 70-80 eurocentbe került, addig a külföldi Rauchnál az ár 2-3 eurót kóstált. Így kell védeni a hazai piacot. Ráadásul az összes olasz itóka gyümölcstartalma minimum 30%-os volt (felüdülés ez  a tényadat az 1%-os gyümölcstartalmú Teszkós kutyulmányok hazai viszonylatában), a legtöbb helyen azonban a 100%-os, elképesztően finom nedű került mindössze 70-80 centbe.

Caracalla thermája

5. nap: Ostia Antica. Ez a település Rómától 20 kilométerre nyugatra fekszik, s az örök város kikötőjeként funkcionált 2000 évvel ezelőtt.  I.e. 338-ban (az első latin háború után) emelték a Tiberis torkolatán keresztül Rómába hajózó kalózok elleni védelem részeként, valamint a földközi-tengeri kereskedelem előremozdítása gyanánt. Egy hatalmas, Pompeii-szerű (bár ott még nem voltam) romvárost tessenek elképzelni, ahol minden egyes utcában, házban, fürdőben, amphiteátrumban érződik a múlt.

Ostia

Ostia Lidóban - a ma is lakott újvárosban - ettem az egyhetes út legfinomabb pizzáját igazi parmai sonkával, ami felidézte bennem Lucullus zabaeseményeinek, illetve Caligula lakomáinak (ahol pávaagyvelőt faltak) különleges, ókori szerzők által tolmácsolt hangulatát. Apicius szakácskönyvében sem találni finomabb menüt...

A papírvékony tésztájú olasz pizza

6. nap: Augustus mauzóleuma, Etruszk Nemzeti Múzeum, Villa Borghese. Az Etruszk Nemzeti Múzeumot - mely a világ legnagyobb etruszk témájú kiállítását nyújtja a Villa Giuliában - különösen vártam az etruszk-magyar-szkíta rokonság hipotézisének ismeretében. Nos az itt kiállított tárgyak legnagyobb hányada a dél-itáliai görög gyarmatosítás (i.e. VIII. század) utánra datálható, így erőteljes rajtuk a görög hatás (az amphoráik görög amphorák, az isteneik görög istenek, az emberábrázolásuk is görög). A régebbi leletek ellenben döbbenetet indukálnak és beindítják a képzeletet, mivel az i.e. VIII. század előtti tárgyakon az írásmotívumok már-már egyenesen azonosak rovásírásunk hangjelölő vonalaival (a "felfelé nyíl" C betű pl. egy az egyben azonos), a számos lóábrázolás pedig tovább növeli a sejtelmes gyanút a hipotézis igazával kapcsolatban, igaz íjazó alakokat nem láttam sehol sem. A felvetett fejtegetés, mely szerint az etruszk egy elgörögösödött szkíta népcsoport volna, bizony nem csupán a képzelet szüleménye, s az elmélet igaza mellett komoly érvek tömkelege tornyosul.

Ez most rovásírás, vagy etruszk írás?

Vettem aztán egy maláj-thai-vietnami kinézetű fickó boltjában két latin feliratos pólót egyenként 5 euróért (nemzeti póló- és polóárusaink a turul, vagy épp tomketboltban ennek duplájáért, triplájáért adnak csak sajnos hordható nemzeti relikviákat), a multikulti azonban ismét betett ennek az üzletnek. Az egyik SPQR - Senatus PopulusQue Romanus pólón a "Populus" szó helyett "Popolus" virított, azaz egy orbitális helyesírási hiba. Ez a vulgarizáció irányába mutató jelenség tapasztalható tudniillik minden esetben akkor, amikor a szélsőliberális multikultipropagátorok két magas kultúra (jelen esetben a római és a távol-keleti) összeolvasztására törekednek. Ne akarjon a thai a római kultúrával üzérkedni, hagyja meg azt az olaszoknak, ő pedig nyisson inkább egy édes-savanyú szószokra specializálódó éttermet, hisz abban van otthon, abban autentikus. (Még mielőtt belémkötne egy Gusztos-rajongó azzal a felkiáltással, hogy én is római kultúrával foglalkozom magyarként, le kell szögeznem: Pannonia közel 500 éven át római provinciaként működött, nekünk magyaroknak így e helytörténeti kuriózum okán igenis sok közünk van Augustusékhoz.) A távol-keleti úr becsületére legyen mondva azonban, hogy másnap, amikor ismertettem vele a hibás felirat tényét, minden zokszó nélkül kicserélte a pólót egy másik típusra. Őrá tehát nem haragszunk, csakis a multikulti kultúraroncsoló tényét hibáztatjuk.

Etruszk Nemzeti Múzeum

7. nap: Tivoli, majd hazautazás. Tivoli városa Rómától 30 kilométerre keletre fekszik, itt látogatható Hadrianus császár fényűző villájának maradványa. Konstatáltam, hogy míg Rómában kb. tíz olaszból három-négy azért hajlandó megszólalni angolul, s úgy ahogy meg is érteti magát, addig Tivoliban gyakorlatilag homály honol nyelvtudomány ügyben a talján fejekben. A villa viszont lenyűgöző, a medencés részek pedig köbreemelve fantasztikusak.

Hadrianus villa

Ennyi volt a római-olasz kaland, legközelebb már újra ideológiai, közéleti, filozófiai kérdéseket fogok boncolgatni blogomban...

Ezt is megértük, elkezdődött az egyedek emberellenes etetése, mivel elstartolt a kampánynak kikiáltott szélliberális népbolondítás. Ne feledjük, hogy a kampány - mint a szavazósdit favorizáló demokrácia velejárója - mindössze a liberális értékrend hatalomkiosztási metódusának lényeges eleme, másféle rendszerekben, mondjuk a Platón által sokra tartott monarchisztikus, vezérelvű viszonyok között ilyesféle pénzpocsékolásra nem nyílna lehetőség. Kicsiny Hazánk koordinátái között azonban minden egyes kegykeresésben érdekelt konglomerátum közel 400 millió forintot verhet el papírfecnik proklamálta bárgyú üzenetei isteni igeként való bemutatására, hogyaztán konstatálja a bégetés fokozódását hülyeségre hangolt hívei körében. Mert ki is az a szerencsétlen, aki egy utcára dobott óriásplakát, vagy egy "szavazz a szadeszra!" cédula alapján változtat véleményt és voksol a fent hirdetett hiteltelenre? Ki az, aki a táblára vasalt csicsára csettintve teszi oda az ikszet az idióták mellé? Szerintem gyakorlatilag senki, de persze lehet, hogy túlzottan optimista vagyok honfitársaim szellemi színvonalával kapcsolatban...

Korrekt gyurcsányista plakát lenne...

Olvasom, hogy a 2006-os ikszelősdi előtt összesen 7,6 milliárd forintot szórtak ki az ablakon nagy lelkesen négyzetesen demokrata főpimaszék, azaz jócskán túllépték a kiszabott keretüket. Mi történne vajon, ha akadna egy olyan szerfelett normalitáspárti szerveződés, mely nem venne részt a plakátolósdiban, szórólaposdiban, s a 400 milliós kampánypénz mondjuk 3/4 részét jótékonysági alapok számára utalná át? Szerintem egy ilyesféle lépéssel nagyobb tömegeket lehetne megmozgatni, mint egy országnyi bárgyú felhívással. A mesebenyelés foganatosításában érdekelt, nullmunkával milliárdokat kereső marketinges "szakértőknek" persze így üres maradna a pénztárcája, dehát meg is érdemelnék ezek a Mammon oltára előtt szervilisen meghunyászkodó díszpintypéldányok. Kampányügyben egyedül a lakossági fórumok és a közvetlen beszélgetések erejében hiszek,  melyek ugye - leszámítva a benzinköltséget és a terembérletet - gyakorlatilag ingyenesek. A legjobb módszer azonban még mindig az elvégzett remek munka felmutatása lenne, de ezt persze jelenlegi pártjaink egyike sem képes prezentálni... a parlamentiek mindössze országtönkretevő és közpénzlenyúló munkásságukat mutogathatnák, míg a Parlamenten kívüli szervezetek érthető módon még nem vettek részt országépítő (vagy romboló) foglalatosságban.

Van azonban egy olyan oldala is az ikszelősdinek, melyet csak hányingerközeli jelzőkkel lehet körbeírni: a negatív kampány és a rágalomhadjárat módszere. Vörösliberális exkommunistáink például elhatározták, hogy ifjúsági szervezetük a régóta működő SZDSZ-es "Rózsa Misi-kommandó" mintájára internetes csapatot fog létrehozni, mely aztán fórumokon és blogokon fogja ócsárolni - ajándék vörös köcsögökért és bögrékért - az ellenkező véleményű, nemzeti oldalt képviselő személyeket. Mások ennél is aljasabbak. Miközben országunk fővárosa a hobbiantiszemitázók és a hétvégi nácizók Mekkája, s tenyésznek a felvásárlók lakóparkjai, addig az ejropéer kozmopolita oldal örömmel nyúl a származás alapján megvalósított lejáratás eszközéhez, amit persze a mezei gójoknak zsigerből tiltanak. Így lett zsidó Vona Gáborból, melyet a következő elképesztő hamisítvánnyal próbáltak meg aztán igazolni a diszkrimináció tilalmát szajkózó szélsőségesek:

A kipakapitalista pofátlanság ezen pimaszságpárti papírjával - a borzasztó helyesírási hibákat leszámítva - mindössze két "aprócska" gond van: egyrészt 1991. augusztus 26-án nem szombatot írtunk, hanem hétfőt (bárki ellenőrizheti a Windows beépített naptár segítségével), másrészt Vona Gábort tizenhárom évesen még Zázrivecz Gábornak nevezték, csak aztán a Jobbik elnöke visszatért - a szovjetek elleni harcokban hősi halált halt - vérszerinti apai nagyapja ősi nevéhez. A lejárató propaganda tehát egyértelmű...

Borzasztó két és fél hónap áll előttünk, mindenhonnan az országrabló antigojiták fognak folyni, s a fő cél az egyetlen szívében is nemzeti erő pocskondiázása lesz. Egy normalitáspárti embernek azonban kötelessége minden körülmények között az elesettek oldalára állnia, így most is meg kell védenünk a hazugmód ócsárolt nemzeti összefogást. Legyen már végre április 11, s tűnjön el ez a nyakunkon ülő korrupt bankárelit!

Vizuális időutazás keretében ellátogattam a minap a XVI-XVII. századi végvári Magyarország varázslatos időkoordinátái közé, lévén megtekintettem a Báthory című szlovák-cseh csodát. A filmet rendező Juraj Jakubisko - bárhogy méricskéltem a mesteri mozgóképet - óriási országimázst kerekített e magyar Hazának. A nagytotálból filmezett csodálatos felvidéki és erdélyi tájak már önmagukban szájtátásközeli állapotokat idéznek elő a hazafias érzés által átitatott jóérzésű magyarokban, hogyaztán a skanzeni idillt idéző koraújkori parasztfalu, a korrektnek tűnő népviseletek és az angol nyelvű filmben előforduló helyenként tiszta, helyenként pedig szlávos akcentussal előadott magyar mondatok (egy csatajelenet alkalmával például ízes "Kurva anyád!" felkiáltást enged meg magának Nádasdy gróf) tovább fokozzák a gyors szívverés keretében tetőfokára hágó hazafias életérzés büszkeséggel vállalt elysiumi hangulatát.

A film plakátja

A Báthory Erzsébet életének viszontagságos pillanataiból készült, történelmi tényekre és hipotézisekre (pl. Caravaggio magyarországi útja) egyaránt építő monumentális film olyan historikus mestermunka, amire Hazánkban az Egri Csillagok mozgóképváltozata óta aligha volt példa. Az öt lovassal megvívott csatákra építő Honfoglalás, vagy a már mindannyiunk által elfeledett Sacra Corona halovány semmi Jakubisko opuszához képest. A munka legnagyobb érdeme az a tagadhatatlan tény, hogy történelemhamisítás nélkül, felettébb objektíven áll hozzá a Felvidék, vagy épp Erdély kérdéséhez, hisz Magyar Királyságnak nevezi a Magyar Királyságot, Felvidéknek a Felvidéket, s egy árva szót sem ejt szlovákokról, vagy "gonosz országfoglaló magyarokról". A népünket dehonesztáló dermesztő divat annak ellenére hiányzik a filmből, hogy tót közreműködés is formálta-alakította, ráadásul szlovák földön - slusszpoént érő szlotapukkasztást megvalósítva - jelenleg nézettségi csúcsokat ostromol az alkotás. A forgatókönyv kiváló, hisz a történelmi szál mellett a szerelmi, a drámai és a bűnügyi szál is magával ragad, s még a kor mindennapjaival is megismerkedhetünk.

Essen néhány szó kedvcsináló gyanánt magáról a történetről is. A liberális konzumkultúra által általában csak vérszívó vámpírként bemutatott, horrorfilmek alapanyagául szolgáló Báthory Erzsébet Jakubiskónál hús-vér emberi lény lényegében bűn nélkül. A történet első felének középpontjában hősnőnk Nádasdy Ferenccel, a tizenötéves háború törökkel küzdő hírhedett "fekete bégjével" kötött házassága áll, míg a sztori második fele a férj halála utáni eseményeket, különösen a Báthory-Thurzó konfliktust és a megölt szolgálólányok történetét dolgozza fel. A csejtei vár körül megtalált tetemekkel kapcsolatban sokáig a balladai homály eszközét alkalmazza a rendező, ám végül kiderül a főhős ártatlansága, illetve az ármánykodó kiléte. Helyenként némi természetfeletti misztikum is keveredik az alkotás historikus alaphangulatába, de a hitelesség határát sohasem lépi túl ez az adalék.

A történet fő helyszíne mai állapotában: a csejtei vár

Filmünk vitathatatlanul a kelet-európai kultúra remeke, holowoodi kipakapitalista körök bizony nem lettek volna képesek oly hitelesen visszaadni a tárgyalt kor hangulatát, ahogy azt szlovák rendezőnk megtette. Jómagam már csak néhány aprócska, ám annál számonkérőbb kérdést szeretnék feltenni néhány Parlamentben pöffeszkedő, kultúra iránt állítólag igencsak fogékony szélliberális jómadárnak. Ti miért nem akartok a magyar történelem dicső pillanatairől filmeket forgatni népünk számára? Miért egy szlovák-cseh kooprodukciónak kell meglelkendeztetnie a magyar hazafiakat? Miért csak holofilmekre (Sorstalanság) és Alföldi Robika színpadon bemutatott pucér pimaszságaira - azaz a valódi kultúrát meggyalázó szélsőliberális, héber szemétre - van ablakon kidobandó kultúrzseton? Választ nem várok, bár nyilván a historikus nagyjátékfilm avittas, fasisztoid és klerikális szórakozási forma libsinihilistáink szerint. Ettől függetlenül persze én nagyon ajánlom a Báthory című mozgókép megtekintését minden magyarnak...

"Szabad a pálya
Bárki bejöhet
Fekete, sárga,
Mindegy, hol született.
Új aranycsapat
Gyere, bárki vagy!"

Értem én kéremszépen, hogy közeledik a kampányidőszak, s egyes erkölcsellenes konglomerátumok kipakapitalistáinak minden egyes voksra szükségük van, pláne ha agresszívan nyomuló kisebbségi ikszekről szól a fáma, nade azért a többségi társadalom véleményét ennyire hevesen ignoráló, ily pimasz és normalitáspukkasztó kampányvideóra azért még én sem számítottam. Mert kiről/miről is szól a fenti felvétel? A jópofa, aranyifjúi idillt felvázoló fekete bevándorlóról, aki a multikulturalizmus szépségeiről danol, miközben - a magyar társadalom kb. 80-90%-át szimbolizáló - 150 kilós náci hájtömeg agresszív és ejropéerpukkasztó megjegyzéseket tesz ittlétével kapcsolatban. A Fekete Pákó és Józsi Barát keresztezéséből létrehozott, raszta-narkós-liberális imidzset heherészve közvetítő bevándorló eközben Jamaicát csinál a Balatonból, majd góllal ünnepli a magyar hagyományokat halálra ítélő multikulturalizmus meghonosítását. A sorok között eközben ripacs rasztánk a magyar lányok fejének elcsavarásáról elmélkedik ("csípem a lányokat"), majd felhívást tesz közzé: "gyere, bárki vagy". A bólogató birkabrancsnak pedig természetesen egyet kell értenie a határok megnyitásával, különben jajongó jelzőhegyekkel fogják elhalmozni a félszázalékos támogatottságú jiddis jómadarak csahos csatlósai.

Tudjátok kedves olvasóim egy normális országban ezt a fenti vakvágányra vivő videót székely, csángó, felvidéki, vajdasági és kárpátaljai magyarokkal forgatták volna le. Jamaicai dobos helyett hegedülő erdélyiek, rasztasityak helyett csángó népviselet, ellenkező dagi nemzetiszocialista helyett pedig egy határon túli testvéreinkre fújó, utálkozó füveslibsi került volna bele a korrekt kampányfilmbe. (Talán a Jobbik megcsinálja majd egy szép napon?) A büfében kürtőskalácsot majszoló Árpád-sávosok ülnének, míg  a refrént egy szépséges határon túli leányzó adta volna elő az én verziómban:

Szabad a pálya
A magyar bejöhet
A csángó és székely is
Magyarnak született.
Új aranycsapat
Gyere, ha magyar vagy!

Miközben már Európa nyugati fele is ébredezni kezd a liberális agylúgozás okozta stroke kábulást hozó tüneteiből, s Svájcban, Olaszországban, Franciaországban, Angliában és Németországban is megelégelik a pofátlanság nonplusszultráját elénk táró bevándorlók randalírozásban kicsúcsosodó kultúraidegen rumlijait, addig Hazánk még mindig konzumidióta módon saját állampolgárai helyett - bornírt, álszent humanitárius lózungokra hivatkozva - inkább a külföldit, a tájidegent támogatja. Miért hajlongunk a taposva nyomuló globális multikulturalizmus akarata előtt oly szervilisen, ha Olaszország, vagy a világ legfejlettebb állama, Svájc is fityiszt mutat az állampolgárai számára káros tendenciáknak? Itáliában a Nemzeti Gárda veri szét az agresszív cigányseregletet, Helvétiában pedig népszavazáson utasítják el a mecsetépítés lehetőségét... és mégis mily ejropéer e két nemzet!

Rendkívül kíváncsivá tett amúgy a fenti videó. Vajh ki szponzorálhatta a benne megelevenedő ámokfutást? Soros Gyuri? Geszti Peti? A normalitásfricskázó nótának amúgy saját honlapja van, onnan tudom, hogy már a liberálisok által Emereggyé keresztelt Kossuth Rádió is népszerűsítette e "fantasztikus" kornyikát. A videót amúgy Wizner Balázs és Kormos Gyula Krisztián készítette. Guglizzunk csak utána az első jómadárnak! Ha ügyesek vagyunk, akkor megtaláljuk ezt az oldalt... mely egy cigánysajnáltató, "mégtöbbpíztnekik" típusú liberális sablonszöveg a mi Wiznerünk pennájából. Idéznék a munkából:

• "A helyi (cigány) kisebbségi önkormányzatokat olyan állami támogatásban részesítették, mely nemhogy más civil szervezetek támogatására, de saját programok elindítására, valamint még komolyabb érdekképviseletre sem elég. (!!!)"

• "Az MCKA létrehozása helyett (a kormány) megtámogathatta volna az Autonómia alapítványt, a Soros Alapítványt (!!!), a Másság Alapítványt (!!!), melyeknek 1995-ben már komoly roma programjaik futottak, és amelyekhez képest az MCKA nem hozott újdonságot."

• "Tudjuk, hogy jelentős roma kulturális intézmények hiányoztak, amelyek létrehozásával már hosszú ideje hiába próbálkoztak értelmiségi csoportok. Gondolunk itt a roma múzeum, rádió, színház alapítására. (!!!) Mivel az intézkedéscsomag maga egyébként tartalmazott kulturális vonatkozásokat, vagyis nem kizárólag szegregációs problémákat ölelt föl, ezért inkább azt kell gondolnunk, hogy a roma kultúra támogatásának kérdését nem tekintették igazán lényeges kérdésnek. (!!!)"

Azt hiszem a fenti idézetek mindenkit megerősítettek abbéli korrekt meggyőződésében, hogy szélsőliberális jómadarak állnak a "Bevándorló szong" mögött. S hogy mi a véleménye a magyarnak a videó üzenetéről és a benne manifesztálódó klimpírozásszerű idegen ricsajról? Nézzétek meg a mozgókép értékelését! 5-ből 1,5 csillag...

Plafonpotyogást produkáló pimaszságként lehet csak leírni azt a négyzetesen nemzetellenes nonplusszultrát, mely materialista mahinációk keretében készül kibontakozni előttünk. Mindannyian tisztában vagyunk a gyarmatra ácsingózók Sukoróban kicsúcsosodó kíméletlen üzelmeivel, hisz a gazdasági világválságról potyogó könnyek között megemlékező, közben pedig extraprofitot bezsebelő bitangokkal van tele az igazságra szomjúhozó emberek korrekt közbeszéde. Az országra szabaduló zöldhasúimádó ázsiai ejropéerek azonban igencsak messzire mentek, tudniillik Magyarország szakrális középpontjára, a Pilis szívére, Ősbudavár hajdani helyszínére, Dobogókőre vetették ki hálójukat. Számos döbbenetindukáló tény sarkallja a gondolkodó elméket arra a következtetésre, hogy ezúttal is héber befektetők bújnak meg a himi-humi gyanús üzelmek mögött. Bizonyára bombasztikus biznisz lehet ezen csodaszép terület felvásárlása...

Hát bizony nemcsak én laknék ezen idilli koordináták tengelyében...

A Pilis Hotel névre keresztelt szálloda 2010. január 4-én - mint derült égből a villámcsapás - bejelentette bezárását, s a tulajdonában lévő ingatlanok és természetvédelmi területek eladását. A zárást január 15-ig haladéktalanul be kell fejezni, a szóbanforgó ingatlanokat pedig át kell adni a rejtélyes vevőnek. Közben 84 dolgozót munkanélkülivé tettek, akik azonban már a 2009-es év folyamán felfigyeltek a meseszép terület körül sündörgő matériameghajtott figurák felvásárlási szándékára. A hotel eleddig állami kézben késztette mosolyra a benne megszálló gyermekeket és felnőtteket, most azonban a magyarság spirituális szféráinak hétköznapi emberek általi átélése komoly veszélybe került, lévén minden jel a komplexum kipás kézbe kerülését prognosztizálja. Vajon újabb potompénzért bevégeztetett privatizációnak lehetnek szemtanúi e sokat látott ország állampolgárai? Ismét közvagyonherdálásban mesterkednek kipakapitalistáink?

A hihetetlen pofátlanság mennyeket verdeső csúcspontja pedig akkora surmóságot sejtet, amit már-már szégyellek leírni, holott nem én voltam ezen emberellenes mahináció végrehajtója. Miközben ugyanis toleranciáról és humanitásról pofáznak pucsító pimaszék a kormányrúd mellett, a kirúgott 84 dolgozónak december 31-én délután adták át a felmondást (!), azt azonban még elvárták szerencsétlenektől, hogy felszolgáljanak a helyben rendezett szilveszteri kormányzati eszem-iszomon (!). A kisembert lenéző vadliberális intolerancia, a gójokat ürüléknek tekintő pöffeszkedő kivagyiság turbó fokozatra pörgetett, arrogáns és tűrhetetlen esete ez a betűkkel leírhatatlan döbbenet. Minek nézik ezek az érző, családjukról gondoskodó egyszerű állampolgárokat? Profittermelő masináknak, akiket porig lehet alázni? Mióta lett - Cato Maior hasonlatával élve - beszélő szerszám a magyarból?

Újabb kipás kaszinóváros a láthatáron?

A Civil Dobogó Szív Egyesület elnöke, Nagy László körlevélben fordult a minisztériumhoz és minden magyarhoz ezen skandalum kivizsgálásának érdekében. E hazáját féltő szervezet vezetője szeretné, ha a szakrális helyek eladását is magában foglaló szennyszerződés titkos részletei mihamarabb a közvélemény elé kerülnének, s végre minden állampolgár megtudná, hogy kinek és mennyiért kótyavetyélte el a szélsőliberális kormány e szent területet. El tudja képzelni a kedves olvasó, hogy Olaszországban eladják a Forum Romanumot, Angliában a Stonehenget, Franciaországban a Notre Dameot, Ausztriában a Hofburgot, vagy épp Németországban a neuschwansteini kastélyt? Én nem. Idehaza azonban e fenti fiktív botrányokhoz hasonló herdálás látszik kibontakozni - ha hagyjuk! Terjessze mindenki a talmudi tévutasok újabb terabotrányát, ne engedjük, hogy Dobogókő szent helyéből - e dalai láma által csak "a Föld szívcsakrájának" nevezett környékből - hedonihilista kaszinóvárost varázsoljanak a minden második magyar adóforintot bezsebelő zsetonista zsiványok... a jelszó tehát: EL A KEZEKKEL DOBOGÓKŐTŐL!

Ókori példakép gyanánt a magyar nemzeti radikális emberek többnyire Atillát, vagy Csaba királyfit szokták emlegetni, holott a Római Birodalom emberanyaga is kitermelt kitűnő kiválóságokat. Konzervatív, normalitáspárti gondolkodók számára az ezeréves antikvitás utolsó hérosza, a platóni idealizmus idilljének hátrahagyott hírmondója,  a "modernnek" és "ejropéernek" kikiáltott, konzumkultúra középpontjába kínlódott saulusi judeokrisztianizmus utolsó riválisa, Julianus császár az egyik legfontosabb későókori személy a példaképek pantheonjában. A jellemes jelzőre rászolgáló imperátor nem kicsi feladatra vállalkozott. A hagyományos, ezeréves görög-római kultúrát és világképet ignoráló, idealisztikus gondolatok helyébe Jézus Krisztus igéinek kiforgatott vulgárspirituális változatát beillesztő niceai orthodoxia fenyegette mindazt a rendet és spirituális harmóniát, ami Homérosztól kezdve, Platónon és Arisztotelészen keresztül, Cicerón és Horatiuson át egészen a III. századi kitűnő neoplatonista filozófusig, Plótinoszig tartott.

Julianus császár, az antik hagyományok nagy tisztelője

A gyökértelenséggel és kulturális hanyatlással fenyegető keleti eszme (Constantinus kereszténysége) éppoly szép szavakkal szólította meg a kiszolgáltatott kisembert, ahogy azt XXI. századunk szánalmas szolgaságában a nemzetellenes neoliberális ideológia teszi. Akkor a homoiousion és a halál után való üdvözülés volt a korszakrontó krédó, ma a tolerancia, sokszínűség és szabadság a mesebeszéd mozgatórugója. Igen ám, de az ezeréves antikvitást negligáló normalitásroncsolás éppoly hamis hamukázás keretében verte át a Circus Maximus kocsiversenybutított balekjait, ahogy azt manapság a telavivkettes tévelygőkkel teszik a multikultista média mammonimádó muftijai. A "kenyérrel dobáló" keresztények a gyakorlatban lándzsákat és köveket hajigáltak a másképp gondolkodó, ősi kultúrájukat feladni képtelen "pogányokra", felgyújtották a "maradi és istentagadó" emberek szakrális helyeit, szétkergették a legszentebb Vesta szüzeket... a "szeretet szónokainak" gyötrelem és halál kísérte minden cselekedetét. Persze a tolerancia manapság regnáló liberális apostolai sem kiscserkészek hozzájuk képest...

Imperátorunk pénzen

Julianus császár miután II. Constantius halála után a Római Birodalom egyeduralkodójává vált, fityiszt mutatott az államát mételyező "modernitásnak", s visszaállította a platóni ideákon nyugvó ősi latin kultúrát és isteneket. Imperátorunk egyáltalán nem tudatlanul, az új ismeretének hiányában cselekedett, elvégre gyermekkorában ariánus keresztény szellemű nevelést kapott egy püspöktől. A rendkívül tanult, értelem és műveltség szempontjából a császárok közül mindössze Marcus Aureliushoz mérhető elme azonban hamar felismerte, hogy a "modernség" képében felbukkanó új eszme képzeletbeli gyeplőjének elengedése a birodalom bukásához is vezethet. Gyermekként megtapasztalta héroszunk, miképp irtották ki saját családjukat a hatalomért rángó mélykeresztény Constantinus-fiúk... e rettenetes mészárlás folyamán Julianus édesapjának nyakát is elnyeszetelték a szentlélek követői. A sokat szenvedett kisfiúból azonban hamarosan hatalmas hadvezér vált, aki 357-ben korszakos győzelmet aratott a birodalomra törő alemannok felett, majd 361-ben egyeduralkodója lett Rómának, s megindította támadását az Újperzsa Birodalom ellen. A hagyományokat és a múltat mélyen tisztelő férfiú egészen az ellenség fővárosa, Ktesziphón kapui elé vezette legióit, innen azonban az utánpótlás elmaradása miatt vissza kellett fordulnia. Egy nemzetáruló keresztény katona lándzsája öli meg a hazaúton az antikvitás eme utolsó nagy alakját...

Julianus császárral ellentétben kevesen ismerik Symachus szenátor alakját, aki a platonista imperátor halála után még 40 évig életben próbálta tartani az ősi hagyományok és kultúra ügyét dacolva halálbüntetéssel és keresztény retorziókkal... ő is hatalmas hős!

Julianus halála után a kereszténység államvallássá lett, s a hite mellett kiálló császárt faramuci fonákságot megvalósítva hitehagyottnak (apostata) kezdték nevezni keresztkövető körökben, miközben az idegen barbár népek befogadásának hatására ezer fokon kezdett el pörögni a sokszínű multikulturalizmus. Minden szétmálni, korhadni látszott. A provinciákat gót, vandál, alemann és frank pereputty lepte el, miközben az ősi hagyományok művelését halálbüntetés terhe mellett megtiltották. Berekesztették az olimpiai játékokat, a misztériumvallások gyakorlását, az ősi istenek imádatát, s mindazt ami kicsivel is több az Új Világrend hajlongásra és szervilizmusra épülő gyakorlatánál. Európára ezután ezeréves kulturális, gazdasági és társadalmi sötétség borult, mely csak a(z ókori kultúra feltámadását jelentő) reneszánsszal enyhül. A keresztény vallásnak is idő kellett ahhoz, hogy kopásnak indítsa a rá nehezedő vulgárspirituális jegyeket, s végre úgy ahogy elfogadható formában közvetítse Jézus tanításainak istenközpontú igéit.

Manapság a Julianus legyőzetése által 1700 éve kialakult, s körülbelül 700 éve megszilárdult rendet fenyegetik paradigmaváltásra ácsingózó anarchomaterialista körök. Míg azonban a niceai kereszténység még tartalmazott némi idealisztikus, vulgárspirituális vonást, s így ezer év sötétség után működőképes rendszert teremthetett jelentős fejlődés által, addig a liberális körökön keresztül reánk szabadított szélsőségesen materialista eszmeiség az emberközpontúság, az idealizmus, a spiritualitás és az istenhit teljes hiányát mutatja. Ha az antikvitás idilli létsíkját leromboló kereszténységnek közel ezer év kellett Európa feltámasztásához, akkor vajon mennyi időt fog igénybe venni ez a tett akkor, ha a nemzetállamokat szétziláló, embert papírmammontermelő robotnak képzelő manipulátorok végérvényesen győzedelmeskednek? Sok kis Julianusra van szükségünk, hogy együttes erővel végre felléphessünk a neoliberális doktrínát dédelgető jómadarak gazemberségeivel szemben. Úgy kell védenünk a spirituális európai keresztény kultúrkört, ahogy azt a IV. században császárunk tette az antik hagyományokkal és műveltséggel kapcsolatban...

Az igaz igéket hintő weboldalak iránt irdatlan igény mutatkozik Magyarországon, elvégre az információközlés lehetősége még mindig többnyire talmudi tévutasok kezében összpontosul. A huncutul hamisító híroldalak hihetetlen hazugságai a magyarság őstörténetével kapcsolatban képtelenebbnél képtelenebb mesebeszédeket tálalnak tényként a kokakólanyakaló köznép számára, ez a sajnálatos svindliszagú serteperte többek között az egyik oka e múltját mismásoló ország orbitális önértékelési zavarának, s az idegenszívű idillroncsolók ideiglenes megdicsőülésének. Mivel azonban már ébred a nemzet normalitáspárti halmaza, egyre jobban szaporodnak az igaz történelmet, igaz hagyományokat, igaz magyar eredetet bemutató internetes oldalak, blogok. Ez a mostani bejegyzés a hunlight.hu weboldal bemutatását szolgálja, melynek megalkotásában (pontosabban az angol nyelvi fordításban) ezen sorok billentyűzet általi kreálója is részt vesz.

Az izgalmasnak ígérkező - jelenleg még félkész - oldal fejlécén keresztül hirdeti, hogy Magyarországot új dimenzióból szemléli, tehát nem az ezer helyen olvasható, konzumkultúra köreibe navigáló finnugor blődlit próbálja meg évezredes igazságként elsózni a gondolkodásra képtelen blikkbutítottak számára, hanem váteszként vezet a tagadhatatlan tények rejtett birodalmába. A népünk történelméről tudósító rész tehát nem a héber holokausztról szól, ahogy a kulináris kultúra kapcsán megszületett fejezet sem a magyaros mekburgerről, s a hagyományok megismertetése miatt létrejött írás sem a "magyar" reppről, vagy rockról regél, hanem a valódi, hamisítatlan, letűntnek hitt hungár harmónia egykor volt aranykorát idézi fel minden magyarban igaz eredetünk feltárásával és megismertetésével.

Hunlight fejléc

A hun honlap első fejezete a magyar nyelv mibenlétét tárgyalja, magyarságpárti mondanivalóját pedig Dr. John Bowring, a neves angol nyelvész fogalmazta meg a legközérthetőbb módon: "A magyar nyelv távoli és magányos. Pontos megértéséhez más nyelvek tanulmányozása rendkívül csekély haszonnal jár. Lényegében saját öntőformájából került ki, kialakulása és felépítése bízvást oly korszakra tehető, amikor a mai európai nyelvek többsége vagy nem is létezett, vagy nem hatott a magyarlakta térségre." Ezeket a liberálispukkasztó sorokat a Hunlight weboldal számos bizonyítékkal erősíti meg, bevetve a legmodernebb nyelvészeti kutatások anarchomaterialisták által rettegve szemlélt eredményeit.

A második fejezet a rokonnépekkel foglalkozik. Hunzák, nagarok, ujgurok, madjarok, magarok, szibériai apró népcsoportok, kelták és egyéb szkíta csoportok fognak megelevenedni szemeink előtt, hogy a retekklubiták által rokonnak titulált finnekkel kapcsolatos bornírt bohóckodást végérvényesen a szemétkosárba száműzzük. Melyik kedves olvasóm tudja például, hogy a hunzák Atilla fehér hunjainak leszármazottai, s a magyarokat rokonaiknak tekintik? Ki van azzal a ténnyel tisztában, hogy a hunzák melletti sztyeppén a lingvisztikai leleplezés szempontjából rendkívül érdekes nagar (!) nép él, akiket közeli vérségi kapcsolat fűz a hunzákhoz (és természetesen a magyarokhoz)?

Hun(za) gyerekek

A harmadik fejezet majd a harcművészetekről fog értekezni, de ez a rész még összeállításra vár. A negyedik fejezet a kiváló magyar konyha kulináris titkaiba enged betekintést, megtudhatjuk, hogy miképp készül a szárított hús, milyen tejtermékek a magyarság kedvencei, s milyen alkoholt ittak, illetve milyen kenyeret ettek elődeink. Az ötödik fejezet a népművészet szempontjából közelít a terjedelmes témához, magában foglalja a népzenét, a néptáncot, a népmeséket, a népviseletek leírásait és az építéssel kapcsolatos díszítőelemeket, megoldásokat, különlegességeket is. Egy idillt felidéző írás a Csíksomlyói Búcsúról, illetve az ősi női egyisten (Anyaistennő, Magna Mater, Anyahita, Cybelé stb...) később Szűz Máriával azonosított alakjával foglalkozik, miközben bizonyítékot szolgáltat a sumer-magyar rokonság materialisták által remegve tagadott tényére. Az utolsó rész a magyar találmányokról szól: a gombról, a kengyelről, a golyóstollról és társairól.

Babba Mária, a Szűz Máriaként imádott ősi teremtő Anyaistennő

A liberális ideget plafonig verdeső témák remélhetőleg közelebb fognak minden magyart hozni a saját nemzetéhez, eredetéhez, kultúrájához. A mai barátokközt-mónikasó-győzike tévétriumvirátus bűvöletében mozgó lúgozottagyú, lélektől megfosztott embertömegek talán elgondolkodnak egy pillanatra, ha véletlenül az oldalunkra tévednek. A Tor Salqvist blog minden egyes olvasójának ajánlom a hunlight.hu oldal felkeresését, s bár a tartalom még közel sem teljes, de garantálom, hogy a jövőben bővülni fog. Hunlight, hogy felragyogjon a hunok egén a fény!

Akárhogy is nézzük, 2009 a liberális rémuralom csúcsévének számított. Elherdált ezermilliárdok (multiajnározás, cigánypátyolgatás, metróépítés és végkielégítés címszóval loptak többek között), sárba tiport jogok (magyar jelképek és szervezetek üldözése), kilakoltatás és szegénység kísérte a vörösfasiszta veszedelem liberálisnak csúfolt intézkedéseit. Karácsonykor például hosszú sorok kígyóztak az ingyenkonyhák előtt, holott a bokrosbutított birkasereg szerint idehaza kánaánszerű körülmények honolnak, s csak a fasiszta fantázia faramucisága riogat a kukából kajálás képének nem létező honi manifesztációjával. A rózsadombi rátartiak szerint bizony az idei esztendő a tejben-vajban fürdés aranykorát hozta, melyet a növekvő életszínvonal, s a csökkenő adók bizonyítanak hazudozásaik alapján. Ezen füllentéssel próbálkozó antigojiták néha már-már a mennyei királyság puttókkal színesített hangulatáról halandzsáznak hazánk kapcsán, ám mindig hozzáteszik, hogy a gonosznácista magyargárdisták elűzik ezt a karnyújtásnyira lévő idillt, így minden rosszért csakis ők lehetnek a felelősek. Ezt a bornírt baromságot persze szerencsére egyre kevesebben hiszik el... az igazság ugyanis teljesen más, a bajok okozóit bizony nem az Árpád-sávos hazaszerető tömegek, sokkal inkább a hanukázó haramiák között kell keresnünk!

"Nagy a jólét", avagy karácsonyi ebédosztás a pesti pestis egyik ingyenkonyháján

Magyarellenes pimaszságot kendőzetlenül leleplező tények kerültek napvilágra a minap a népet nyomorgató multicégek állami támogatásával kapcsolatban. Magyarországon, eme Albániává züllesztett gyarló gyarmaton a liberális ámokfutás és a hamukázó hazudozás már-már az eget verdesi, ám a ködösítésben kiváló, a népet konzumidiótának néző parlamenti propagátorok még mindig homályban tartják a teszkós trutymókon kitartott minimálbéres milliókat. Az Európai Bizottság - tehát nem a röcsögei Magyar Gárda zászlóalj - közlése értelmében kontinensünkön kicsiny hazánk költ a legtöbbet a multicégek állami dotációjára. A GDP 2,38%-át, tehát nem kevesebb, mint 682 milliárd forintot (!!!) adnak oda a magyarok pénzéből a népet nyomorúságba süllyesztő, rabszolgákkal robotoltató, multikulturális miliőt megteremtő idegen érdekcsoportoknak. Ki adott ehhez hozzájárulást önöknek, szélsőliberális gazemberek? Miféle többség hatalmazta fel a korcsosításban kiváló köröket erre a lelketlen lépésre? Miért nem a csődben lévő, műtéteket elhalasztó kórházak, az eladósodott magyar kisvállalkozók, vagy a bankbrancs által kilakoltatott, napi 10-12 órát gürcölő gójok kapnak segély címén pár milliárdot?

A rabságot deklaráló rangsorban második Málta mindössze GDP-je 2%-át költi a profitért rángó kipakapitalista konglomerátumok iránti alázat zsetonhegyekben kifejeződő kinyilvánítására. S miközben 682 milliárdot kiszórunk az ablakon, s minden második befektetett adóforint izraeli zsebekbe vándorol (az Ingatlanbróker.com kiváló cikke bizonyította be anno ezen tagadhatatlan tényt), a szélsőséges eszmék fasisztázó figurái az igazságot közhírré tevő orgánumokra ordítják ordas hazugságaik pinokkiói magasságokban szárnyaló szövegeit, s arról prédikálnak, hogy idehaza bizony nem támogatja a kormány egy fillérrel sem a szerintük mesés jövőt hozó multicégeket. Sajnos a retekklubita rétegek nagy része még mindig benyeli ezt a magyarellenes mainstream mesematinét, ám szerencsére egyre kevesebb a blikkbutított balek...

"Pénzt, vagy életet!" - fenyegeti népét a libsi a "piac nevében"

2009-ben háttérbe vonult Gyurcsány, a neoliberális élősködés, a tisztességtelen talmudi mentalitás és a gátlástalan lopás, csalás, hazudozás és taposás hazai megszemélyesítője. Szelleme azonban továbbra is közöttünk él, elvégre még mindig az ország fél százaléka által támogatott talmi irányít, dirigál, s próbál befolyásolni. 2010-nek a takarítás évének kell lennie, a húszéves nemzetvesztő paradigma teljes megváltoztatására, új alkotmány, erkölcs és életszemlélet kialakítására van szükség a szebb jövőhöz. A 40+20 év pusztításának teljes begyógyítása így is sok időt fog igénybe venni...

Blogom nevében boldog új esztendőt kívánok minden hazaszerető olvasóm számára!

Blogom minden egyes olvasójának, kommentelőjének áldott, békés, boldog és fennkölt pillanatokkal teli karácsonyi ünnepeket kívánok! Adjon a Jóisten nyugodalmas, felhőtlen, gondoktól és bajoktól mentes különleges időszakot minden magyar embernek, s legalább az előttünk álló három nap folyamán feledkezzünk meg a materialista világ megannyi ármányáról és negatívumáról! Ünnepeljük akár a párthus herceget, akár a fény születését, akár a téli napfordulót, az örömteli és derűs pillanatok varázsa legyen osztályrészünk! Szenteste gondoljunk rokonainkra, őseinkre, barátainkra, bajtársainkra és honfitársainkra is, mivel mindannyian annak a nagycsaládnak vagyunk tagjai, amit magyarnak neveztek el erkölcsös elődeink. S miközben a gyönyörűszép karácsonyfa ragyogó fénnyel tölti be a nappalit, s az általa keltett titokzatos spirituális varázs egészen a lelkünkig hatol, gondoljunk arra, hogy a magyar feltámadás oly gyorsan fog beköszönteni e kárpát-medencei szenvedéssel teli létsíkon, ahogy a fény győzi le a sötétséget ezen az évezredek óta áhitattal várt éjszakán...